top of page

Vezetési manőverek csúszós útviszonyok között - tavasszal is!

Előző blogcikkünkben már szót ejtettünk arról, hogy milyen időjárási körülmények kialakulása nehezítheti meg a sofőrök számára a biztonságos autózást. A csúszós útviszonyok kialakulása nem csak a téli időszakban lehetséges, hiszen a hideg időben jellemző hó, havas- és ónos eső mellett a nagy mennyiségű, folyékony halmazállapotú csapadék is okozhat meglepetéseket, akár még tavasszal is, főleg reggelente.


Korábban már leírtuk az alapvető szempontokat, amelyeket egy - különösen nagy teherrel közlekedő - sofőrnek mindenképpen érdemes figyelembe venni. Most pedig arra fogunk kitérni, hogy ha az óvatosságunk ellenére kockázatos közlekedési helyzetek alakulnak ki, mit tehetünk, hogy mentsük a menthetőt.


Csúszós talajon talán az egyik legnagyobb gondot az jelentheti, ha vészfékezni kell, azaz ha a lehető legrövidebb időn belül szeretnénk megállítani az autót. Erre akkor lehet szükség, ha az előttünk haladó hirtelen fékez vagy elénk lép valaki, esetleg elénk ugrik egy állat. Blokkolásgátlóval felszerelt autóban a vészfékezéskor olyan erővel nyomjuk meg a fékpedált, amekkorát csak ki tudunk fejteni, ne ijedjünk meg, ha kerreg/visszarúg az ABS. Blokkolásgátló nélküli autónál pumpáló fékezést érdemes alkalmazni (nagyon határozott pedálnyomás, finom felengedés, ismét határozott rálépés a pedálra), mert folyamatos fékezésnél a blokkolt kerekek tapadás nélkül csúszhatnak tovább. Kézi sebességváltós autó esetében a fékpedállal együtt a kuplungot is ki kell ilyenkor nyomni.


Újra felhívjuk a figyelmet az alapsebesség megválasztásának fontosságára, mert az út csúszóssága kétszeres sebességnél a féktáv négyszeresére (nem duplájára!) való emelkedését eredményezi.


Az alulkormányozottság nem csak azért nehéz ügy, mert szintén váratlanul alakulhat ki, hanem azért is, mert az ösztönös reakciónk általában csak fokozza a problémát. Miről is beszélünk? Száraz úton haladunk és elérünk egy kanyarba, ahol vízátfolyás vagy szélárnyék miatt kialakult jégfolt nehezíti az autónk tapadását. Tekerjük a kormányt a kanyar íve irányába és az autó orra nem fordul. Mit teszünk? Még jobban eltekerjük a kormányt, aminek az lesz a következménye, hogy a gumik tapadásának további csökkenése következtében az autó akár körbe is fordulhat vagy letér az útról.


Alapszabály, hogy csúszós úton a lehető legkevesebb kormánymozdulatot használjuk, ami szükséges a kanyarodáshoz, forduláshoz. Alulkormányzottság esetén (vagyis ha már túlzásba estünk a kormánymozgással)) a tapadás visszanyeréséhez finoman érdemes visszahúzni a kormányt (a kanyar ívével ellentétes irányba), majd, ha érezzük, hogy “megfogtuk az utat”, nagyon finoman rálépni a gázra és visszakormányozni az autót az út megfelelő részére.

14 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page